F Ezek azt tészik, hogy meg térése után, nem veti reménségit a teremtet állatban, mint annak elötte, se többé nem bizik az emberi segittségben, ebböl meg láthattyuk, hogy meg térésünket. ne tulajdonittsuk. a magunk erejének, se annak kezdetit, se végit., hanem a kegyelemnek, amely egyedül tselekedteti velünk ajót, melyet tselekeszünk, és tsak Istentöl kel várnunk meg igazulásunkot. és a nyomoruságokbol valo meg szabadulásunkot, a melyeket okozta avétek, hogy ha valoságal meg térünk, azt fogjuk mondani az Istennek,, valamint az Izraéliták. tellyes szivünkböl lelkünkböl, hogy többé nem akarunk magunk kezeivel tsinált bálványoknak szolgálni. és abban a szándékban vagyunk. hogy tsak egyedül az Istent imádgyuk, szeresük, és szolgállyuk, és ellene mondgyunk a rosz kivánságoknak, melyek bálványi szivünknek, az illyen szándék pedig, az Isten irgalmaságára légyen épitve, aki meg könyörül, az olyan árván, aki tsak ö benne bizik, a ki minden dolgát ö reája hagya, a ki minden nyughatatlanságit ö eleiben terjeszti, és aki mindent, tsak ö tölle vár.

K. Mit jelentnek azok a földi jók, melyeket böségel igér Isten az Izraélitáknak kik hozája meg térnek.?

F Jelentik akegyelmet, és az áldást, amelyeket böségel hinti az Isten azokra, kik az ö parantsolatinak uttyan járnak, meg gyogyittya lelkeknek sebeit. szeretetét adván beléjek. mert tsak épen jóságábol szereti öket, és nem azért hogy meg érdemlének, le botsáttya reájok szent lelkét, valamint Isteni harmatot, hogy termékennyé tegye szivekben igéjét, és abban keresztyéni jó erköltsöket formályon, a melyek aliliumhoz, az olaj fahoz, és a szöllöhöz hasonlitatnak, mert azok a kristusnak jo illattyát el hintik, hogy azok a szivben tisztaságot, ártatlanságot, és kegyeséget teremptsenek, és hogy táplállyák erösittsék, és vígasztallyák alelket.

Évangyélium.

szent luk. 7. 36.

Kért vala pedig némely ötet a farisaeusok közül, hogy véle ennék, és bé menvén a farisaeus házban. le telepedék. és imé egy aszszony állat. ki avárosban bünös vala, hogy meg érté hogy le telepedet

(II. Épistolák: 756)


Előző oldal | Következő oldal